Úgy tűnik, a szíriai polgárháború a gáztámadások miatt, olyan fordulatot vett, amit nem hagyhatnak szó nélkül a nagyhatalmak sem. De vajon segíthetnek-e a nyugati katonai beavatkozások a bizonytalanság és átmenetiség állapotába süllyedt országon? Összefoglaló ábrák és magyarázatok következnek azoknak, akik meg akarják érteni a szíriai vallási-etnikai zűrzavart.

A szíriai konfliktus nehezen érthető meg a Közel-Kelet vallási-etnikai viszonyainak ismerete nélkül. Szíriában ráadásul (Libanonhoz hasonlóan), még a térséghez képest is jóval több nép és vallás él egymás mellett, patchwork-szerűen széttagolva az országot.

 Az „arab tavasz” több arab országban is felkelésekhez, forradalmakhoz vezetett, s ez a hullám elérte Szíriát is. A szíriai kormányerőket nem sikerült legyőznie lázadóknak, ezért a konfliktus elhúzódik: már több, mint két éve (2011. március 15-e óta) harcban állnak a felek egymással.

 Szíria diktatórikus rendszere Basár al-Aszad elnök nevével fémjelezhető, pedig amikor 2000-ben édesapjától, Háfez el-Aszadtól átvette az ország irányítását, sokan azt jósolták, hogy reformokat vezet be. Ehhez az ország lakossága is nagy reményeket fűzött, de az összecsapásokat kiváltó tüntetések erőszakos leverése mindenki számára bizonyította, hogy legalább olyan keménykezű diktátor, mint apja volt.

 Aszad elnök az alavita kisebbséghez tartozik, amely az iszlám síita ágának egy irányzata, bár sokak szerint nem is tekinthető ez a vallás az iszlám részének. Ennek pedig az az oka, hogy szertartásaikban sok a keresztény elem, sőt a reinkarnációban is hisznek. Ez a vallási csoport sokáig elnyomott volt Szíriában, ma azonban ők uralkodnak a többséget alkotó szunnitákon. A szunnita arabokhoz tartozik az ország lakosságának 59%-a, míg az alaviták a népesség 13-14%-át alkotják, más adatok szerint elérik a 20%-ot.

Ha csak ez a két csoport állna egymással szemben, még jól körülhatárolható lenne a szíriai konfliktus.

Jelentős támogatást élveznek külföldről a szíriai kurdok, akik ugyan szintén szunniták, azonban nem arabok. Ráadásul szoros kapcsolatot tartanak fenn az iraki és törökországi kurdokkal. Legfőbb vágyuk, hogy legalább olyan autonómiával rendelkezzenek, mint az iraki kurdok, de arról sem tettek le, hogy valamikor egy önálló Kurdisztán részévé váljanak. A kurdokkal ezért szinte mindenki hadban áll, ugyanis a felkelő csoportok sem támogatják a túlzott önállóságra vágyó kurdokat, nem beszélve a kormányerőkről.

 A szíriai keresztények több, ősi egyházhoz tartoznak, többségük arab, de az asszírok és az örmények is keresztények. A szíriai konfliktusban nagyon nehéz helyzetük van, ugyanis Háfez el-Aszad kiegyezett velük, vallásukat szabadon gyakorolhatták, és úgy érzik, a kormány bukása számukra nem járna jó eredménnyel. Ennek vannak kézzel fogható jelei (templomrombolások, keresztények megtámadása), mert az iszlám szélsőségesek meg akarják tisztítani a keresztényektől az országot. Nem lehet azonban azt sem állítani, hogy a kormány feltétlen hívei lennének. Így a keresztények a harcoló felek közt őrlődnek, sokan kilátástalannak tartják helyzetüket.

 A többi vallási csoporttól határozottan elkülönülnek a drúzok, akik szintén kiegyeztek a hatalommal, de ennek ellenére nem mondható, hogy egységesen az Aszad rezsimet támogatnák. Kis létszámukhoz képest (a lakosság 3,2 %-a) jelentősebb politikai és gazdasági hatalommal rendelkeznek.

 A török nyelveken beszélő kisebbségek alapvetően a szunnita felkelőkhöz kapcsolódnak, ráadásul (a szintén szunnita) Törökországtól is várhatnak segítséget. Szíriában egy kevés számú cserkesz is él. Rokonaik a mai Oroszország területén élnek, számukra ez egy lehetséges menekülési útvonal, ha a polgárháború elfajulna.

 Szíriában jelentős számú palesztin menekült is él. Sokan közülük az Aszad rezsimet támogatja, már csak azért is, mert menekültként befogadta őket, de a palesztinok között is vannak rendszerellenes csoportok.

Természetesen a szír emberek identitását sem kizárólag vallási és etnikai hovatartozásuk határozza meg. Különösen a városi lakosság megosztott abból a szempontból, hogy az Aszad utáni Szíria vallási vagy szekuláris alapokon szerveződjön. Sokak szerint, ha sikerül legyőzni Aszadot, a szélsőséges és kevésbé szélsőséges vallási irányzatok fognak megküzdeni a világiakkal, hasonlóan Egyiptomhoz.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a hallgatag többségről, akiknek már elegük van a háborúskodásból és csak nyugodtan akarnak élni. Közülük nagyon sokan már elmenekültek.

Szinte mindegyik kisebbségnek van menekülés útvonala. Az alaviták segítségére a a libanoni és a szomszédos török tartományok alavitái siethetnek. A keresztények és a drúzok libanoni társaiktól remélhetnek menedéket, a török nyelveket beszélők a törököktől, a cserkeszek pedig az oroszországi Karacsáj-Cserkesz Köztársaságtól. Sajnos a szíriai konfliktus miatt egyre több ember dönt úgy, hogy elhagyja az országot, mintha a menekülési útvonalak egyre inkább testet öltenének.

 Szakértők szerint a szíriai háborút nem lehet megnyerni. Akármelyik fél kerül ki győztesként, olyan sokan lesznek a „legyőzöttek”, hogy az országot szinte lehetetlen lesz konszolidálni.

A szíriai háborúba ráadásul a környező országok is belefolynak. Irán egyértelműen kiáll az Aszad rezsim mellett, katonailag is segíti a harcokat. Az iraki kormány látványosan semleges próbál maradni, de megfigyelők szerint a kormányerők győzelmében érdekelt, ezért nem hivatalos csatornákon létezik a támogatás. Oroszország haditengerészeti támaszpontot is üzemeltet Szíriában, a nemzetközi fórumokon eddig gyakran a kormány mellet érvelt. Izrael sem érdekelt abban, hogy káosz alakuljon ki a szomszédban, de a kormánnyal is rendkívül rossz a kapcsolata. A libanoni Hezbollah, az Irán által támogatott szélsőséges síita szervezet, közvetlenül beavatkozott a háborúba a szír kormánycsapatok mellett.

A szunnita iszlám szélsőséges csoportok Afganisztántól Irakig harcosokat küldtek Szíriába. Az Al-Káida helyi csoportjai szintén jelen vannak (pl. al-Nuszra), ami komoly problémát okozhat majd a szíriai békefolyamatban.

Az arab országok közössége, az Arab Liga az egyre brutálisabb események hatására megvonta Aszadtól a tagságot és felajánlott egy helyet a Szír Nemzeti Koalíciónak, melynek székhelye jelenleg Dohában (Katar) van. Ez utóbbi ország és Szaúd-Arábia egyértelműen a felkelők mellett foglalt állást.

Az USA óvatosan támogatja az ellenálló csoportokat, de egyáltalán nem nézi jó szemmel a muszlim szélsőségesek térnyerését, ugyanakkor a beavatkozás lehetőségét fontolgatja. Franciaország (a korábbi gyarmattartó) ebben támogatja az USA-t, míg Nagy-Britannia úgy tűnik, hogy nem venne részt közvetlenül a katonai akcióban.

Észak-Korea Aszad melletti kiállása megmosolyogtató lenne, ha nem egy véresen kemény diktatúráról lenne szó, mint ahogyan Venezuela támogatása is több, mint érdekes…