Az Escape from Camp 14 című könyv tavaly tavasz óta érhető el az angolul értő közönség számára. 2013. március 8-a óta magyarul is olvasható. Címe: Menekülés a 14-es táborból (HVG Könyvek). Azontúl, hogy a döbbenetes, borzalmas és emberi ésszel felfoghatatlan állapotokat érzékletesen szemlélteti, érdekes információkat tartalmaz a talán nem is annyira zárt Észak-Koreáról. Az angol és magyar kiadások térképeit műholdas kémkedéssel és a Koreában, illetve Kínában történő bolyongások térképeivel egészítem ki!

A Maslow-piramis legalján

Manapság egyre több a hír Észak-Koreáról és annak ifjú vezetőjéről. (Az utóbbi bejegyzés is egy ilyen témával foglalkozott.)  Az észak-koreai propagandagépezet nem véletlenül teszi ezt: felhívja az országra a figyelmet. Az ügyesen adagolt információmorzsákat pedig a nyugati és keleti hírügynökségek elégedetten csipegetik. Ezek a hírek sokszor a fontosabb világpolitikai események közé sorolhatóak, máskor pedig az "izgalmas" bulvárhírek közé. Érdemes azonban arra is figyelni, amiről nem, vagy alig van információ. Ilyen pl. az országban dúló éhínség, vagy ott lévő kényszermunkatáborok. Az ország vezetése természetesen mindkettő létezését is tagadja.

Nem fogok írni azokról a borzalmakról, amik a könyvben szerepelnek, nem fogom leírni a főszereplő, Szin Donghjok (Shin Dong-hyuk), regénybe illő szökésének részleteit. Ezt meghagyom azoknak, akik talán éppen e sorok hatására veszik kezükbe a könyvet. Ki fogom emelni azonban azt, hogy a könyvben olvasottak hogyan módosították az Észak-Koreáról eddig elképzelt általános képet.

A könyv háttértörténetét az adja, hogy Blaine Harden újságíró több éven keresztül beszélgetett az eddig egyetlen olyan ismert észak-koreai menekülttel, aki sikeres szökést hajtott végre a koreai sztálinista diktatúra legkeményebb kényszermunkatáborából, ami egyben születési helye is volt. Az interjúk alapján létrejövő könyv megdöbbentő részleteket árul el a lelkileg és fizikailag megnyomorított, állandóan éhező táborlakók életéről. Mindezt Szin Donghjok saját történetén keresztül, amiben a kisgyerek torz lelki-szellemi fejlődésén túl, a fiatalember eszmélését és lehetetlennek tűnő szökési kísérletét is nyomon követhetjük, megérthetjük.

Nincs a könyv végén happy end. Igaz, hogy Szinnek sikerült megszöknie, sőt sikeresen eljutnia Dél-Koreába, majd az USA-ba is, azonban az új világok megismerése, a beilleszkedés rendkívül nehéz és keserű folyamata még mindig tart, pedig 2005-ben hagyta el Észak-Koreát. A gyermekkori szocializáció oly mértékben volt embertelen, hogy nem véletlen mondta magáról: „Most alakulok át állatból emberré”.

(Nem is olyan rég egy interjút is készítettek a Szin Donghjokkal.)

Észak-Koreában már több, mint 50 éve vannak a náci koncentrációs táborokhoz, vagy a szovjet Gulaghoz hasonló intézmények. Ezeket két csoportra szokás osztani: internálótáborokra és átnevelő táborokra. Aki az előbbibe kerül, az a rendszer javíthatatlan ellensége, csupán rabszolgamunkára alkalmas. Mivel az „Örökkévaló Vezető” szerint a kommunizmus ellenségeit „harmadíziglen” meg kell semmisíteni, ezért az internáló táborokba egész családok kerültek és az ott született gyermekek jövője is kizárólag a táborban képzelhető el. A táborlakókat gyakorlatilag halálra dolgoztatják. Egy fokkal szerencsésebb az, aki átnevelő táborba kerül. Az itt raboskodóknak elvileg van esélyük arra, hogy szabaduljanak, ha úgy ítélik meg, hogy nem jelentenek többé „veszélyt” a társadalomra. Ebből következően itt fontos szerepet kap a politikai nevelés (= agymosás), míg az internáló táborok lakóinak efféle okosságokkal nem tömik a fejüket - ők úgyse kerülnek ki onnan soha. Ilyen táborban született Szin Donghjok is. Ő azonban kijutott…

A becslések szerint, az észak-koreai táborokban 150-200 ezren raboskodnak, embertelen körülmények között.

Szabad utazás, feketepiac, korrupció

Az észak-koreai főváros, Phenjan főterén - egészen véletlenül: Kim Ir Szen tér - tartott nagygyűlések olyan katonás rendben zajlanak, hogy hajlamos az ember azt hinni Észak-Koreában minden így megy. Tehát, ahogyan egy jól működő ázsiai katonai diktatúrában lenni kell: mindenki teszi a dolgát, senki sem panaszkodik, legalábbis nyilvánosan nem. Hiszen, ha megpróbálná, igen gyorsan egy átnevelő táborban (jobbik eset), vagy egy internáló táborban (rosszabbik eset) találná magát, (ha ki nem végzik). A terrorban élő emberek agyát ráadásul átmossa az állami propaganda. Mivel nem érintkeznek a külvilággal, gyerekkoruk óta arra nevelték őket, hogy mindent az éppen aktuális vezetőnek köszönhetnek (Kim Ir Szen / Kim Dzsongil / Kim Dzsongun = Örökkévaló Vezető / Kedves Vezető / Bölcs Elvtárs).

Ezért tehát úgy tűnik, Észak-Koreában már évtizedek óta nem történik semmi, mintha minden olajozottan működne, még ha az elnyomás eszközével is.

Ezek a zseniális vezetők azonban mégis mintha valamit elrontottak volna. Kiderült ugyanis, hogy mégsem értenek mindenhez. Pl. a gazdasághoz. Se. Mivel az 1990-es évek elején összeomlott a Szovjetunió és Kína sem volt olyan gáláns barát már, mint annak előtte, kiderült, hogy az észak-koreai bezárkózás politikája (ottani nevén: dzsucse) nem fenntartható. Ennek nyomán olyan éhínség köszöntött az országra, ami sokszázezer ember életébe és az állami irányítás összeomlásával járt. Ez nem volt gyors folyamat, de a 2000-es évek közepén már a munkát kereső, és az éhínség elől menekülő emberek jelentős tömegei utaztak az országon belül. Ez korábban elképzelhetetlen lett volna, mert ahhoz is engedélyt kellett kérni, hogy egy másik városba utazhasson valaki. (A belföldi utazás korlátozása egyébként a diktatúrák sajátja, így volt ez a Szovjetunióban is.) Közben kialakult a feketepiac is. Persze minden az élelmiszerek körül forgott. Mindezek felett szemet hunyt a hatalom, hiszen a lakosság minimális élelmezésére sem volt képes.

Paradox módon a borzasztó éhínség létrehozott egy állami kontrolltól független „kisvállalkozói” réteget (feketepiacozók) és a „korlátlan” utazási lehetőségekkel olyan emberek csoportját, akik korábban nem találkozhattak volna egymással szabadon. Borzasztóan torz fejlődésű „piacgazdaság” ez, de mégis létrejöhettek olyan apró társadalmi csoportosulások, amelyek – legalábbis részben – kikerültek a hatalom látóköréből. Mindezek következtében az egyébként is jellemző korrupció hihetetlen méreteket öltött. Élelmiszer segítségével szinte mindent el lehetett intézni Észak-Koreában. (A 2012-es korrupciós rangsorban Szomáliával holtversenyben az utolsó - 174. - helyet sikerült megszereznie a világranglistán.)

Kína, a szabadság és a gazdagság szimbóluma

Még a határőröket is meg lehetett vesztegetni, minek következtében viszonylag sokan szöktek át Kínába, mely ország az észak-koreaiak szemében a gazdagság és a szabadság szimbóluma. (A valóságban Kínában is diktatúra van és az átlag kínai igen szegény körülmények között él, még a Kelet-Európához képest is. Ilyenkor igaz a közhely: minden relatív.)

Mivel a határ túloldalán jobbára a Kínában élő koreai kisebbség él, ezért az átszökött emberek könnyedén kommunikálnak a helyiekkel, és ha kell, még feketemunkát is vállalnak. A Kínában szerzett élelmiszerrel pedig visszatérnek családjaikhoz (miután a határőrök megkapták a részüket). Persze vannak, akik sosem térnek vissza, de ezzel hátra maradt rokonaikat veszélyeztetik, akik jó eséllyel átnevelő vagy internáló táborba kerülnek e miatt. Akinek nem sikerül megvesztegetnie a határőrt, vagy a zöld határon való átszökés közben fogják el, brutális és embertelen kihallgatásokra és börtönévekre vagy kivégzésre számíthat. Mindezek mellett a kínai hatóságoktól is távol kell tartaniuk magukat a szökevényeknek, mert ha azok kapják el őket, akkor hamarosan Észak-Koreában találják magukat, ahol ezek után jó eséllyel koncentrációs táborba kerülnek, ha ki nem végzik őket.

A nem kis kockázatok ellenére viszonylag sokan átjutnak Kínába, ráadásul onnan nem csak élelmiszerrel, hanem élvezeti cikkekkel, kisebb háztartási gépekkel és sokszor rádióval tértek vissza. Ezekkel a rádiókkal már lehet fogni olyan csatornákat, amelyeket a dél-koreaiak és amerikaiak támogatnak. Ha valaki ilyen adókat hallgat, akkor az életével játszik, mégis bejutott egyfajta ellenzéki hang Észak-Korea határain belülre.

Az éhínség megroppantotta a sziklaszilárdnak hitt rendszert, és ami korábban elképzelhetetlen volt; az észak-koreaiak egy része ellenzékinek számító műsorokat is képes hallgatni kínai rádióján. Az éhezés valójában nem szűnt meg ma sem, de ereje mérséklődött, többek között a külföldi segélyek hatására. Kim Dzsongun rendszere tehát korántsem annyira zárt, mint amennyire az Észak-Koreáról szóló hírekből következik.

A Menekülés a 14-es táborból című könyv többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy a rettenthetetlen diktatúrákat is elérheti a végzet, főleg akkor, ha a borzalmas és eszement diktatúra igazi arcáról lerántjuk a leplet. A szerző szerint a könyvnek ez is az egyik funkciója. Mindenesetre a sziklaszilárdnak hitt kommunista építmény repedezik, amit Szin Donghjok, emberjogi aktivista szökése és országból való kijutása is bizonyít. Camp 14 - Total Controll Zone címen film is készült róla, melynek trailere itt látható.

Az alábbi prezi Szin Donghjok táborhelyét, szökési útvonalát és Dél-Koreába jutását mutatja be.