Az ukrán események hihetetlen mértékű felgyorsulása közepette már Ukrajna széteséséről sem logikátlan elmélkedni. Az is elképzelhető, hogy az ország életében hosszan tartó káosz következik, ami felerősítheti a regionalizmust, és valóban az ország több részre szakadását eredményezi. Ma azonban itt még nem tartunk. Lehet, hogy a Krím-félsziget orosz annexiójával véget ér a háborúskodás. És, ha nem?
Egy-két héttel ezelőtt még kevesen gondolták, hogy Ukrajnának jó esélye van háborúba sodródni, miközben régóta halljuk már, hogy északkeleti szomszédunk nyugati és keleti fele végletesen megosztott. Arról azonban kevesebbet tudunk, hogy mi a helyzet a végeken. Az ország szomszédaival határos területei is leválhatnak Ukrajnáról? Egy széteső ország agóniáját látjuk? Vagy mindez csupán múló rosszullét?
Ukrajna és szomszédai
Ukrajna államisága
Ukrajna, mint független állam rendkívül fiatal, csupán 23 éves. Igaz, a Szovjetunión belül önállóságot élvezett (Ukrán Szocialista Szövetségi Köztársaság), de akkoriban nem illet az ukrán hazafiságot és különállást hangsúlyozni. Sztálin minden nacionalista törekvést ellenzett, a szovjet típusú kelet-ukrán iparosítást és a mezőgazdaság kolhozosítását orosz betelepülések is követték. Kelet-Ukrajna egyébként is ezer szállal kötődik Oroszországhoz a történelmi és kulturális tradíciók révén.
A szovjet-orosz időszak előtt az ország minden része másik államhoz tartozott: Ukrajna, mint állam nem létezett. A történelmi emlékezet a Kijevi Rusz fejedelemség dicső múltjára hivatkozik előszeretettel (10-11. század), amikor a kelet-szlávok központjának számított ez a terület. Természetesen ekkor még nem beszélhetünk ukrán identitásról.
Az ukrán államiságnak tehát nincsenek igazi történelmi tradíciói, ezért gondolják azt sokan, hogy az országot egyben tartani nem lesz könnyű feladat.
Birodalmak területén
Ukrajna területe a középkortól a 20. század elejéig Lengyelországhoz, az Osztrák-Magyar Monarchiához és Oroszországhoz tartozott. (Nem elfelejtve a Mongol Birodalomhoz, Lengyel-Litván Perszonálunióhoz való tartozás időszakait, továbbá a Krím viszontagságos történelmét.)
Az ukrán nemzeti mozgalmak is más birodalmak területein indultak meg a 19-20. században. Ebből a szempontból is jelentősen eltér egymástól Nyugat- és Kelet-Ukrajna, mert míg keleten egyértelműen az orosz fennhatóság érvényesült, addig a mai Ukrajna nyugati területein más-más közigazgatás, szokás és kulturális tradíció volt jellemző.
Több történelmi régiót keresztül szelnek az ukrán határok és a nyugati határmenti régiók etnikai viszonyai sem egységesek.
Néhány történelmi régió Ukrajna területén
Kárpátalján, mely korábban Magyarország, illetve rövid ideig Csehszlovákia része volt, a magyarok jelenléte erőteljes. Az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Galícia keleti területei kerültek Ukrajnába, de ugyanez a történelmi tájegység az I. világháború után Lengyelországhoz tartozott. Az itt élő lengyel kisebbség pedig szintén számottevő, ahogyan az északabbra lévő Volhíniában is.
A korábban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Bukovina északi fele került Ukrajnához, de előtte Nagy Románia része volt, mint ahogyan a Moldovától délre elterülő Budzsák is. Az észak-bukovinai és budzsáki román kisebbség jelentős tényező az ukrajnai nemzetiségek között. Budzsákban egyébként élnek még bolgárok, sőt gagauzok is, még színesebbé téve az ukrajnai etnikai mozaikot.
A Krím-félszigeten egyértelmű az orosz dominancia, mint ahogyan Kelet-Ukrajnában is.
Nyelvi, etnikai, vallási és kulturális különbségek
Ukrajnában még ma is erőfeszítéseket tesznek az egységes nemzeti identitás kialakulása érdekében, s ez a függetlenség (1991) óta így van. Politikai pártok számára is fontos cél volt az egységes ukrán nemzettudat megerősítése, létrehozása. Mindezek ellen hatott az orosz dominanciájú keleti-szláv identitás és kulturális tradíció, továbbá az egyes régiók saját hagyományai, történelmi-kulturális öröksége, és természetesen a nemzetiségi területek ukránoktól független saját nemzeti identitása.
Míg a szovjet érában, aki ukránul beszélt, szinte biztosan „ellenzékinek”, ukrán hazafinak számított, ma már bonyolultabb a kép. Attól, hogy valaki oroszul beszél, tarthatja magát ukránnak. Ráadásul az ukrán nyelv sem egységes, a sok dialektus mellett, már-már az önálló nép kialakulásához is eljutottak a Kárpátokban élő ukránok: a ruszinok vagy rutének. A nyelvhasználat és identitás kérdéseiről, illetve az orosz nyelv szerepéről Varga György tanulmányát érdemes elolvasni.
Ukrajna etnolingvisztikai térképe
(forrás: Wikimedia Commons; eredeti leírás: Ethno-linguistic map of Ukraine; szerző: Yerevanci; ez a fájl a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported licenc alapján használható fel.)
Az ország vallási szempontból is sokszínű. Sokan az orosz ortodox egyházhoz, míg mások az ukrán ortodox egyházhoz kötődnek. Bár erőteljes volt a nyugati területek görög katolikusainak áttérítése, mind mai napig jelentős számban vannak azok, akik bár a keleti liturgiát követik, Rómához tartoznak. A nemzeti kisebbségek pedig vagy saját ortodox egyházukhoz tartoznak vagy katolikusok, illetve a protestáns egyházak hívei.
A sokféle identitás fontossági sorrendje az események tükrében gyorsan módosulhat. Előfordulhat, hogy a nyelv lesz a legfontosabb tényező, de fontos lehet a vallás is és különösen egy kaotikus viszonyok közé süllyedő ország esetében, új erőt kaphat a regionalizmus. Különösen azok a régiók teremthetik ujjá saját élő vagy elfeledett hagyományaikat, amelyek már rendelkeztek ilyennel a múltban is. A szomszédos országok anyanemzeteinek történelmi sérelmei a nemzetiségeken keresztül tovább fokozhatják ezt, mint ahogyan erre már van példa magyar részről is. Mindez a szélsőségesebb és erőteljesebb ukrán nacionalizmus malmára is hajtja a vizet, tovább fokozva, az amúgy is pattanásig feszült hangulatot. A Jobb Szektor nevű ukrán párt, úgy tűnik, már a háborúra készül.
Régiók, regionális identitások
Azon túl, hogy sokan az ország kettészakadását vizionálják, ami azon a leegyszerűsített feltételezésen alapszik, hogy ország keleti része inkább orosz-, míg nyugati része inkább nyugat-barát, a nyelvi-kulturális tradíciókkal rendelkező történelmi régiók területén is megindulhatnak az önállósodási törekvések. A külső veszély ugyanakkor egységbe is kovácsolhatja az ukrán hazafiakat, az elhúzódó káosz viszont inkább a helyi mozgalmakat erősítheti. Melyek lehetnek ezek a régiók?
Kelet-Ukrajna történelmi régiói és néhány fontosabb városa
Krím-félsziget
Mivel itt abszolút többséget alkot az orosz lakosság, az önállósodási törekvés egyértelmű. A Krím történelme egyébként is sokban különbözik a szomszédos területekétől, hogy csak a Genovai múltat és Tatár Kánságot említsük. A krími tatárokat egyébként Sztálin kitelepítette, de a független Ukrajna sokukat visszafogadott, ami miatt a tatárok Ukrajna feltétlen hívének számítanak. A Krím-félsziget azonban csak 1954-től vált Ukrajna részévé, (egészen pontosan a Szovjetunión belül, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság részévé), korábban Oroszországhoz tartozott. A Szovjetunión belül ennek nem volt akkora jelentősége, és magától értetődő volt az is, hogy a Szovjet Birodalom Fekete-tengeri Flottájának bázisa Szevasztopolban legyen. Ma ugyanez az ukrán város ad otthont (nemzetközi szerződés értelmében) az orosz Fekete-tengeri Flottának. Mivel a Krím-félszigetet katonailag már ellenőrzik az oroszok, a politikai megoldás sem tűnik messzinek – nem kérdéses, hogy kinek fog mindez kedvezni. Az pedig továbbra is kérdés, hogy lesz-e katonai erőszak a félszigeten.
Észak-Bukovina és Budzsák
Az Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb tartományát az etnikai sokszínűség jellemezte. A legnagyobb számban ott élő románok és rutének mellett, jelentős számban éltek ott lengyelek, zsidók, magyarok, örmények, szlovákok és cigányok. Az I. világháború eredményeként a terület Romániához került, amikor erőteljes románosítás kezdődött. A II. világháború után a Szovjetunió részeként Észak-Bukovina Ukrajnához kerül, ahol a román kisebbség jelenléte mind a mai napig jelentős, hasonlóképp a Fekete-tenger melléki Budzsákban, mely terület szintén Romániához tartozott (Besszarábia részeként). Itt a román kisebbség mellett jelentős számú bolgár lakosság is él.
Kárpátalja
Kárpátalja lakossága szintén etnikai sokszínűséget mutat. A korábban a Magyar Királysághoz tartozó területen a ruténok abszolút többsége jellemző, de egy-egy régióban a magyarok jelenléte meghatározó (Beregszász, Nagyszőlős), míg máshol a románok jelenléte is jellemző. A szovjet időkben jelentős volt az orosz betelepülés, de itt csupán a kisebbségek közé tartoznak.
Polézia
Polézia (vagy szlávosan: Poleszje) egy történelmi-földrajzi régió Fehéroroszország és Ukrajna határvidékén, kissé átnyúlva a határos lengyel területekre. A hatalmas erdőségekkel és mocsarakkal borított területen bizonyos történelmi korokban elég erőteljes volt a poléziai önállósodásra való törekvés. A lengyel, fehérorosz és ukrán jegyeket is magánviselő nyelvet beszélő mozgalmárok a „negyedik keleti szláv nemzet” rangjára is igényt tartottak. A polesuk mozgalomnak Fehéroroszországban és Ukrajnában is voltak hívei, jóllehet a független ukrán kormányok ezt nem támogatták és a mozgalom végül nem jutott el a területi autonómia kiharcolásáig sem. A nyelvi és egyfajta kulturális önállóság azonban újrateremtheti a polesuk mozgalmat a 21. században is.
Polézia határa
Az Ukrajnában kialakult bonyolult helyzetet nem lehet egyszerűen leírni, mert Európa legnagyobb területű országában a vallási, nyelvi és kulturális viszonyok régiónként változnak és mindezeket befolyásolja a napi politika.
Kérdés, hogy mit látnak mindebből az ukrajnai eseményeket feszülten figyelő nagyhatalmak és szomszédos országok. Csak remélni lehet, hogy az erőszak nem eszkalálódik.
Utolsó kommentek