Lassan indul el a komp a hatalmas Mekong folyó túloldalára. Biciklisek, motorosok és gyalogosok jönnek velünk. Nem vagyunk sokan, az emberek többsége nem erre megy, a túloldalon jelentősebb település nincs. A hajót irányító férfi családjával együtt a kompon él. Egyetlen „szobájukba” mindenki belát, de ez nem zavarja őket, így élik életüket igen régóta. Még a csirkéknek, kakasoknak is jut hely a komp végében. A lakórészt csupán egy drótkerítés választja el az utasoktól, erre reklámot is lehet függeszteni, pl. az anyatej népszerűsítését szolgáló plakátot. Luang Prabang túl oldalán már földút meg a dzsungel vár. És egy falu, ahová tartunk. Egy hmong falu, melynek lakói ahhoz a törzshöz tartoznak, akik talán a legkevésbé kedveltek Laoszban.

A babagyárban

„Baby factory”, azaz „babagyár” - meséli kísérőnk. Ezt mondják Laoszban a hmongokról. Beszélgetésünk során lassan körvonalazódik előttünk az a sztereotip kép, ami erről a nemzeti kisebbségről kialakult Laoszban: szegények, részben munkanélküliek, rengeteg gyereket szülnek. Mindez ellentétben áll a többségi társadalmat alkotó laókkal, akik persze dolgosak és már kevesebb gyereket vállalnak. Talán ismertek ezek a sztereotípiák Magyarországon is, és jól tudjuk mindezek olyan végletekig egyszerűsítik a létező problémákat, hogy azok már csak egy másik értelmezési keretben tűnnek igaznak.

Laoszban a kommunista párt van hatalmon, azonban az itt „létező szocializmus” soha sem volt annyira kemény és elvakult, mint a környező országokban: Kínában, Vietnamban vagy Kambodzsában. Egy nemzeti kisebbség azonban keményen megszenvedte és sokak szerint szenvedi a kommunista uralmat: ők a hmongok. Vajon miért állhat a támadások középpontjában ez számunkra rendkívül békésnek tűnő népcsoport?

Mikor megérkeztünk a hmong faluba, csupán a gyerekek figyeltek kíváncsi tekintetükkel. Igaz, embert is alig láttunk a házak között. Kísérőnk rokonaihoz érkezünk, akik kedvesen fogadnak és a házukba invitálnak. Belül füstös szoba. Egyszerű hajlék, döngölt föld, nappali, konyha, étkező egyben, a hálószoba elkerítve. Oda nem mehetünk. Beteg is van a családban, ezért a női sámán letakart fejjel ül egy padon az általa rögtönzött házi oltár előtt, a házat megszálló rossz szellemeket űzi. Az oltár részben a falra helyezett rizspapírokból áll, részben a sámán szent tárgyaiból. A padnak szimbolikus jelentősége van: ez a sámán „lova”, mely segíti őt az utazásban. A mennyezetről kukorica lóg, az egyik rokon ópiumpipát szívogat. Felül minden fekete színű a koromtól, kémény nincs, főzéskor a füst a réseken hagyja el a helyiséget. (Képek a korábbi posztban.) A faluban tényleg sok a gyerek. Ők szívesen jönnek közelebb, és barátkoznak az idegenekkel. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy a békés nyugodt falu lakossága veszélyt jelentene a laosziakra.

Laosz elhelyezkedése

Az árulók története

A hivatalos álláspont szerint azonban a hmongok árulók. A vietnami háborúban az amerikaiak mellé álltak, és a Pathet Lao, a laoszi fegyveres kommunista mozgalom ellen harcoltak. De miért álltak a „rossz” oldalra a hmongok? Miért tudta őket „beszervezni” a CIA? Hogyan vehettek részt abban a háborúban, ami nem is volt? Legalábbis „hivatalosan” az USA nem állt háborúban Laosszal, ezért az ott folyó háborút titkos háborúnak nevezték („the Secret War”). (Szörnyű, de igaz adat, mely szerint az USA 2 millió tonnánál is több bombát dobott Laoszra a titkos háború alatt. Ez több, mint a Németországra és Japánra ledobott amerikai bombák összessége a II. világháborúban, így az egy főre jutó ledobott bombák száma Laoszban a legnagyobb a Föld összes országa közül.)

A hmongoknak nincs írott történelmük. A történelmi források nem hmong eredetűek és tele vannak feltételezésekkel. (Katonák, hivatalnokok, misszionáriusok feljegyzései főleg.) A korai kínai feljegyzések szerint erőszakos viselkedésűek és „barbárok”. (Abban az időben általánosan elterjedt volt a másféle kultúrával rendelkező népeket „barbár” jelzővel illetni.) A hmongokkal leggyakran akkor találkoztak a kínaiak, amikor azok fellázadtak ellenük, ezért kialakult róluk a „harcias nép” mítosza (s ezt a későbbi laoszi események is alátámasztották). Azokról az időkről, amikor békésen éltek szomszédaik mellett - elfeledkeztek…

Igen valószínű, hogy eredeti lakóhelyük a Dél-Kína hegyvidék területén volt, de egy szájhagyomány útján terjedő eredetmítosz hósapkás hegyekről beszél, ezért lehet, hogy Tibetből vagy Mongóliából származnak. Könnyen lehet, hogy már Kr.e. 2679-ben is írtak róluk a kínaiak miao néven. A déli irányú han terjeszkedés miatt egyre gyakoribbá váltak a konfliktusok a mai Dél-Kína területén élő őslakosok és a han bevándorlók között. A 19. sz. második felétől ez annyira intenzívvé vált, hogy megindult a hmong migráció Vietnam, Laosz és Thaiföld felé. Közben megtanultak kukoricát termeszteni és ópiumot előállítani, ami abban az időben elterjedt volt Kínában. A mai elterjedés is ennek a vándorlásnak állít emléket. Az ópiumszívás nem olyan gyakori, mint, amennyire gondolják, illetve terjesztik a hmongokról. Kevés a függő ember, de a probléma létezik.

A tsev a fontos

A hmong társadalom alapegysége a tsev: az egy háztartásban (és házban) élők közössége. Többféle ház körüli szellem védi a hmong tsevet. A rossz szellemeket a bejárat fölött elhelyezett tőrök űzik el. A hmongoknál a férfiági leszármazás jellemző, a poligámia létezik ugyan, de ritka, mert csak a gazdag embernek lehet több felesége a menyasszonypénz miatt. Ahol mi vendégeskedtünk (egy jómódú családnál), nevetve mesélték hogy a férfi „rendes”, mert ugyan lehetne több, de csak egy felesége van. (Persze tudják, hogy a laóknál és a külföldieknél az egynejűség a társadalmilag elfogadott.)

A hmong társadalom fontos egysége a klán. Elterjedésük nem lokalizált, egy faluban több klán él együtt. A klánnak nincs vezetője, nem képez politikai egységet.

Furcsa, de a falvaknak nincs nevük. A hmongok a tsevükben laknak, nem a leszármazás és nem a falu a fontos.

Pathet Lao és Veng Pao

Amikor a hmongok vándorlásuk során a mai Laosz területére érkeztek, hamarosan a franciák gyarmati hadseregével találták szembe magukat, ezért a kínaiak után a franciákkal is állandó háborúskodásban álltak. A hmongok megtanulták, hogy csak fegyveresen védhetik magukat. Így váltak a délkelet-ázsiai dzsungel kemény harcosaivá. Úgy tűnt, hogy a francia elnyomás utáni Laoszi Királyságban meglelhetik nyugalmukat, de ez az időszak az ellentétek és a háborúskodások időszaka volt Délkelet-Ázsia népei számára.

Így érkezünk el a vietnami háborúhoz, amit franciák kivonulása után az amerikaiak folytattak. Mivel abban az időben az antikommunizmus igen erőteljesen jelen volt az amerikai politikában, mindent megtettek azért, hogy a kommunista eszmék ne terjedjenek, új kommunista országok pedig ne születhessenek. Ezért féltek attól, hogy a vietnami kommunisták sikerei után, a kommunista Pathet Lao is megszilárdítja hatalmát Laoszban. A hmongok egyik tehetséges katonája, Veng Pao, a szintén kommunista ellenes laoszi királyi hadseregben szolgált, és az amerikaiaknak sikerült rávenniük, hogy a Pathet Lao elleni harc mellett segítsenek a vietnami háborúban is (leginkább a Ho Si Minh ösvény felszámolásában). A CIA vállalta, hogy kiképzi és felfegyverzi Veng Pao hmong hadseregét. Így vettek részt a „titkos háborúban” a hmongok az amerikaiak oldalán. A háború azért volt titkos, mert az amerikai hadsereggel semmilyen hivatalos kapcsolat nem volt, és a bizonyítékok nagy részét a CIA megsemmisítette.

A háborút az amerikaiak végül elvesztették. Laoszban pedig hatalomra került a Pathet Lao és megkezdődött az „áruló” hmongok üldözése. Az amerikaiak se szó se beszéd, gyorsan eltűntek (ezt a hmongok azóta is felemlegetik), a hátrahagyott hmong harcosok pedig részben menekülőre fogták – a többség Thaiföldre akart eljutni, de sokuk odaveszett - a beszámolók szerint a laoszi hadsereg katonái úgy vadásztak rájuk, mint az állatokra. Ráadásul az otthon maradottak megelégelték az üldöztetést és fellázadtak a kommunista hadsereg ellen, tovább fokozva a feszültséget. A lázadás elbukott, a laoszi kommunisták bosszúvágya pedig nem csillapodott és az általuk feltételezett harcosokat átnevelő táborokba küldték, ahonnan sokuk sohasem tért vissza.

„Rémálmaim vannak, nem tudok aludni, mindig attól félek, meghalok!”

Egy-egy kisebb csoport nem tudott és talán nem is akart más országba menekülni, ezért a dzsungel mélyén próbált menedékre lelni. Ezek az emberek mind a mai napig a laoszi trópusi monszunerdőkben tengetik életüket s a világ mintha elfelejtkezett volna róluk. Az emberjogi szervezetek 2004-ben figyeltek fel erre a súlyos problémára, amikor két újságíró a BBC-től (Ruhi Hamid és Misha Maltsev), képeket és filmet is készített az egyik ilyen dzsungelben élő csoportról. Megdöbbentő, hogy ezek az emberek 1975 óta a külvilágtól elzárva élnek. Több közülük zokogva mondta, hogy azóta nem látott nyugati embert. Többen kérték az újságírókat, hogy tudassák a külvilággal: léteznek és segítsenek rajtuk! Táplálékuk az, amit a dzsungelben össze tudnak gyűjteni, ugyanis letelepedni nem tudnak, állandóan változtatni kell helyzetüket, mert a laoszi hadsereg üldözi őket. A folyamatos létbizonytalanság csak fokozza a nélkülözést. „Természetesen” orvosi ellátásban sincs részük. 1975 óta felnőtt a dzsungelben egy új generáció, az akkori harcosokból már alig él néhány.

1975-től a 90-es évekig ezek a dzsungelben élő hmong csoportok kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusba kerültek a laoszi hadsereggel, de ma már csak magukat védik, élni akarnak. A férfiaknál állandóan fegyver van, ezeket még vietnami háború óta karban tartják, de a 90-es évekből származó rajtaütésekből is maradt náluk néhány. Laoszban csak banditáknak nevezik őket, és úgy ítélik meg, hogy a nyugat felfújja a problémát, néhány bűnöző csoportról van csupán szó. Az emberjogi szervezetek azonban ezt másként látják.

Miután több, mint 120 ezer hmong hagyta el 1975 óta Laoszt a külföldön élők árgus szemekkel követik az eseményeket Laoszban. Az USA-ban Tv csatornájuk, internetes hírportáljuk is van, ahol a legfrissebb laoszi eseményekről is tudósítanak. 

A hmongok történetét, kényszerű, évszázadokon át tartó vándorlását és a világban történő szétszóródását a hmong-amerikai Cy Thao festményei igen szemléletesen mutatják be. A képek és a hozzájuk tartozó szöveg (angolul) az alábbi honlapon találhatóak. Érdemes őket végig nézni!