2013 január közepén letartóztatták a Tinariwen ("Sivatagok") zenekar egyik tagját Észak-Maliban. Ez az első hallásra talán érdektelennek tűnő hír, tömör összefoglalója annak, ami 2012-13-ban Maliban, ebben a nyugat-afrikai országban történik. A Tinariwen Mali és Nyugat-Afrika egyik leghíresebb zenekara megannyi rajongóval és díjjal.

Az együttes a sivatagi tuareg hagyományos zenét tovább gondolva volt képes sikereket elérni Afrikán, illetve a Közel-Keleten kívül az USA-ban és Európában is. A letartóztatás hátterében pedig az áll, hogy az Észak-Malit megszálló szélsőségesek szerint, a Tinariwen "sátáni dalokat" énekel. Az észak-mali konfliktus megoldása érdekében januárban francia csapatok indítottak offenzívát, amely két hét alatt komoly sikereket ért el. Mindezek miatt Mali ma újságok címlapján szerepel, sőt a francia elnök is ellátogatott az országba. De miért ilyen fontos Mali? Itt is van sok olaj? Kik ezek a szélsőségesek? Hogy jönnek ide a tuaregek?

Az eseményekről több összefoglalót is olvashatunk, de az összefüggésekre már nehezebb rátalálni.

A helyszín

Mali a világ egyik igen szegény országa. Hatalmas területe a Szaharától a nyugat-afrikai szavannáig nyúlik. Fontosabb települései a Niger folyó mentén találhatóak - többek között a főváros, Bamako. Mali területén egy fontos, ám kevésbé nyilvánvaló határ húzódik: Fekete-Afrika és Észak-Afrika közti határvonal. Észak-Maliban, illetve ahogyan e területet a tuaregek is nevezik, Azawadban, a világosabb bőrű tuaregek élnek (és kevesen bár, de arabok is), míg Dél-Mali jóval sokszínűbb: kisebb és nagyobb fekete népcsoportok osztoznak területén (pl. bambara, fuláni, szonghaj, stb.). Az egymástól természetföldrajzi értelemben is elkülönülő két területet a Niger folyó köti össze. Míg Azawad sivatagos, félsivatagos, addig a déli területek csapadékosabbak. Míg északon a nomád állattartás jellemző, addig délen a növénytermesztésnek jóval fontosabb szerepe van.

A nép

A tuaregekről a kalandfilmeket nézőknek a szabadságszerető, a sivatagból bármikor előtűnő, fekete vagy kék ruhákba tekert, lovakon vágtató, az oda tévedt fehér nőket könnyen meghódító, macsó férfiak ugranak be.
A valóságban inkább tevéken közlekednek és a sztereotípiákból annyi igaz, hogy a függetlenség utáni vágy, a szabadságszeretet valóban áthatja a tuareg kultúrát. A tuaregek a Magreb őslakosai, akik az arab bevándorlás előtt egész Északnyugat-Afrikát uralták. Ma a Szahara nyugati területein élnek több, Malival szomszédos országban, de a távolabbi Líbiában és Tunéziában is. A berberek nagy nyelvi közösségéhez tartoznak, annak egyik változatát, a tamaseket beszélik. Kevésbé köztudott, hogy saját írásuk is van: ez a tifinagh írás. (A Tinariwen együttes is sokszor használja ezt az írást, identitását megerősítendő.) A tuaregek Szaharán keresztül folyó kereskedelmet bonyolítják már ősidők óta, más kérdés, hogy ennek jelentősége napjainkban megcsappant, illetve más jelentősége lett. A tuaregek ugyan felvették az iszlám vallást, mégsem vettek át mindent az araboktól, ahonnan az iszlám is érkezett. Lényeges különbség, hogy matrilineáris közösségekben élnek, a nők szerepe igen jelentős a társadalomban, nem is fedik el arcukat, sőt ezt inkább a férfiak teszik, bár ennek a legfőbb oka a sivatagi szél és por. A klánokban élő tuareg társadalom sem egységes, egészen más életet él a városi lakosság, vagy sivatag belsejében élő nomád pásztorcsalád. Bármennyire is furcsa, a tuaregek imádják a sivatagot. A tuaregek nevetve mondják, hogy az, ami másnak a kietlenséget, a pusztulást és a halált jelenti, az nekik az otthonuk!

Már megint a gyarmatosítók!

Mali fontosabb, tuaregek által is lakott városai (Timbuktu, Gao) a középkorban komoly jelentőséggel bíró nyugat-afrikai királyságok Mali és Szongai Birodalom középpontjában voltak. Az ország identitásának fontos részét képezik ezek a hajdan hatalmas letűnt birodalmak. Egy rövidebb marokkói fennhatóság után megérkeztek a francia gyarmatosítók és fenekestül felforgatták az addigi életet. Ennek is vége lett aztán, de milyen áron! A határok meghúzásánál nem vették figyelembe az etnikai viszonyokat és egymástól idegen, sokszor ellenséges népcsoportokat kényszerítettek közös államba. A francia gyarmati elnyomás után a tuaregek nem igazán értették miért kellene elfogadniuk a déli területeken élő fekete lakosság által irányított új állam uralmát. Ezért nem sokkal az ország függetlensége után (mely számukra továbbra sem volt az) fellázadtak és saját szabadságukért harcoltak. Az akkori mali hadsereg válasza brutális volt: a gyors és véres megtorlás nem maradt el, amire a tuaregek a mai napig emlékeznek.

Már megint a klímaváltozás!

Mali északi része részben a Szaharához, részben annak pereméhez, a Száhelhez tartozik. Ebben az övezetben volt az a szörnyű éhínség az 1970-es, 80-as években, amely sokak életébe került, és sokakat elvándorlásra késztetett a tuaregek közül is. A Száhel övezetben élő nomád állattartó közösségek a túllegeltetés miatt maguk is okozói voltak a problémáknak, de a több éven át tartó szárazságot nem ők okozták. A következmények ismertek: a sivatag a legelőterületek rovására terjeszkedett, rengeteg ember éhezett és még nyomorúságosabb lett az élete. A tuaregek tradicionális kereskedelmi útvonalai is megváltoztak, egyszóval óriási népmozgások és változások jellemzik ezt az időszakot. Ebben a kaotikus, nyomorúságos helyzetben a saját ország nélküli, de az ellenőrizhetetlen határokon egymással szoros kapcsolatban lévő tuaregek szervezkedni kezdtek. A kezelhetetlen menekülthelyzet is összefogásra késztette a tuaregeket, ami elvezetett egy második felkeléshez, mely Maliban és Nigerben egyszerre zajlott. A fő cél egy független tuareg állam megteremtése volt. A konfliktus ideje alatt Maliban polgárháborús viszonyok alakultak ki, és tovább éleződtek az északi tuaregek, illetve a déli, fekete-afrikai népek által lakott területek közti ellentétek. Az 1990 és ’95 között lezajlott konfliktusnak egy békekötés vetett véget, amelyben bizonyos jogokat garantált a központi kormány a tuaregek számára.

Már megint az al-Kaida!

A második tuareg felkelés után nyugodtabb évek következtek Maliban, az ország lassú fejlődésnek indult, és nyitottabbá vált - egyre több turista érkezett az országba. A tuaregek éltek kivívott jogaikkal, fellendült a tuareg oktatás és kultúra, ugyanakkor Azawad függetlenségéről, egy önálló tuareg állam létrehozásáról sem tettek le. A kissé távolabbi, ám igen gazdag Líbiába többen is elmentek katonáskodni, amit az akkor még élő diktátor, Kadhafi busásan megfizetett. Mivel azonban Líbia szoros kapcsolatokat ápolt a Nyugat ellenes terrorista csoportokkal, ezért az ott katonáskodók is kapcsolatba kerültek ilyen eszmékkel. Közben a szomszédos Algériában szélsőséges csoportok az iszlám nevében borzalmas merényleteket hajtottak végre, mert a választásokon győztes, általuk támogatott párt nem alakíthatott kormányt. Az országban polgárháború dúlt, aminek a lakosság látta kárát leginkább. Később rendeződtek az algériai viszonyok, de szélsőségesek nem tűntek el, csak átalakultak. A 2001. szeptember 11-i események után ugyanis megjelent a térségben az al-Kaida is. Valójában az algériai szélsőséges csoportok maradványaiból jött létre egy, az egész Magrebre kiterjedő szervezet, az al-Kaida az Iszlamista Magrebben (AQIM - al-Qaeda in the Islamic Maghreb) nevű csoport. A szervezet irányítása pedig részben áttevődött Maliba, Azawadba. Az extrém iszlámisták ma már a Magreb legtöbb országában megtalálhatóak, de tevékenységük nem csak a térségre korlátozódik.

Amikor a sivatag oroszlánja házasságot köt az al-Kaidával

2007 és 2009 között újabb lázadás tört ki a szomszédos Nigerben. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az események nem állnak meg, az amúgy is szimbolikus (= nem ellenőrizhető) államhatároknál és átterjedtek Malira. Azonban itt nem volt akkora hatásuk, a fegyveres események leginkáb a Nigerrel szomszédos tuareg területre korlátozódtak. Ráadásul az 1990-95 között zajló felkelés legendás vezetőjének sikerült békés útra terelni folyamatokat, minek következtében 2012-ig Maliban ismét béke lett. De ki is ez a legendás vezető? Ő ugyanis a kulcsfigurája a most zajló eseményeknek! Nos ő, Iyad Ag Ghaly, a „sivatag oroszlánja”. Legalábbis hódolói csak így nevezik. A Maliban, Kidal mellett született, tuareg felmenőkkel rendelkező hős, a tuareg függetlenség élharcosa. A környező országokban minden fontos politikai szereplővel jó kapcsolatot ápol, különösen Líbiában és Algériában mozog otthonosan. Kadhafi egy hatalmas villát is építtetett neki a kidali reptér mellett. A mali központi kormányzat is jó kapcsolatot alakított ki vele, különösen a 2007-2009-es felkelésben vállalt béketeremtő szerepe miatt. Ki is nevezték szaúd-arábiai nagykövetnek. Állítólag ez hiba volt. Lehet, hogy nem ezen múlott, de az egy éves kiküldetésnek az lett a vége, hogy Ag Ghalyt megfertőzték a szélsőséges nézetek. A rossz nyelvek szerint csupán hatalmát akarta így biztosítani Azawadban (életmódja ugyanis köszönő viszonyban sincs a konzervatív muszlim hagyományokkal), a hatalom megszerzéséhez azonban szüksége volt a szélsőséges csoportok támogatására, akikkel a Szaharán keresztül menő illegális kereskedelemhez kapcsolódó biznisz miatt is össze kell fogni. Erre persze nincs konkrét bizonyíték, egy biztos, az ötlet bevált: 2012-ben hamar megszerezte egész Azawad felett az irányítást és kikiáltotta a független tuareg államot. De hogy sikerült ez neki úgy, hogy nem is ő indította a 2012-es felkelést?

Szervezetek egy régióért

Az események elindításában fontos szerepük volt a Kadhafi rendszer bukása után Líbiából hazatérő felfegyverzett tuareg zsoldosoknak. A már korábban is létező, Azawad függetlenségért harcoló Azawadi Nemzeti Felszabadító Mozgalom (MNLA - Mouvement National pour la Libération de l'Azawad) ekkor kapott igazán erőre. A 2012 januárjában kirobbant felkelés célja tehát csupán a tuareg függetlenség megszerzése volt, az erőszakos vallási vonal ekkor még egyáltalán nem jelent meg. Néhány hónap leforgása alatt azonban átvették az uralmat a radikális iszlámista csoportok. Ag Ghaly új szervezete, az Ansar Dine (Anszar Din) összefogott az al-Kaida magrebi szárnyával (AQIM) és az abból kivált, de vele szövetségben lévő, még harciasabb helyi iszlámista csoporttal a MUJAO-val (Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért - Movement for Unity and Jihad in West Africa). Ezek a jól fegyverzett csoportok hamar kisöpörték az MNLA embereit és megteremtették a maguk módján értelmezett iszlám Azawadot, ahol szándékosan félreértelmezik az iszlám törvénykezést, a saríát. Tulajdonképp egy tálib típusú kemény diktatúrát vezettek be, ahol például kézlevágás jár azért, ha valaki baseballozik, a nők nem tanulhatnak, és el kell kendőzniük arcukat. Ráadásul visszahozták a középkort idéző nyilvános ítéletvégrehajtás intézményét. Az első beszámolók szerint, megjelent a rasszizmus is, ugyanis a feketékre keményebben súlyt le az félreértelmezett iszlám törvénykezés. Mivel ők "az északot elnyomó" déliekhez tartoznak, ezért nekik, ha lehet még nehezebb a helyzetük a "független" Azawadban.

Mivel a középkorban Timbuktu volt az iszlám egyik fontos központja, ezért felbecsülhetetlen értékű épületek és muszlim szent iratok találhatóak a városban. Érthetetlen okból az „iszlámistáknak” ez sem tetszett, ezért könyvégetésbe és a régi (UNESCO védelem alatt álló) értékek pusztításába kezdtek. Sokak szerint Ag Ghaly elárulta népét és a függetlenség helyett keserűséget és szenvedést hozott a tuaregeknek. Különösen akkor lehet ezt megérteni, ha visszagondolunk a tuaregek szociális viszonyaira, ami teljesen eltér a konzervatívabb iszlám szokásoktól, hiszen a tuaregeknél a nők társadalmi életbe betöltött szerepe igen jelentős. Természetesen ennek az lett a következménye, hogy a lakosság jelentős része menekülőre fogta és a környező, amúgy is szegény országokban próbálja átvészelni a nehéz időket - menekülttáborokban. A Nemzetközi Vöröskereszt, az Oxfam és egyéb szervezetek szerencsére azonnal reagáltak és megpróbálnak segíteni a bajbajutottakon, mert a menekülthelyzet tragikussá vált.

Az ENSZ, az ECOWAS (Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége), az Afrikai Unió, Franciaország és az EU azért is tartotta fontosnak a közbeavatkozást, mert nem akarták, hogy nemzetközi terrorizmus újabb bázisa jöjjön létre, és már voltak jelek arra is, hogy borzalmas mészárlásairól hírhedté vált Nigériai Boko Haram is új erőre kap, a közelében történő, számára kedvező folyamatok hatására. (A Boko Haram Nigéria északi, iszlám vallású részén működő szervezet, már a neve is árulkodó, ugyanis azt jelenti: „a nyugati műveltség tiltott”. Minden nyugatról jövő eszme számukra téves és a fejekből kitörlendő, egyik vezetőjük kifejtette, hogy az a „gondolat”, hogy az elpárolgó vízből lesz a csapadék, téves. Aki nem támogatta őket, (vagy ők ezt gondolták róla), megölték – szörnyű események tapadnak nevükhöz Nigériában. A helyi iszlám vallási vezetők is elítélték a szervezetet.)

Nem csoda, hogy ennyi szenvedés után a lakosság nagy örömmel fogadta a francia intervenciós csapatokat Maliban. A történetnek azonban nincs vége (a franciák félnek attól, nehogy Mali váljon "Franciaország Afganisztánjává"). A nagyobb városokhoz könnyű volt eljutni (Diabaly és Konna visszafoglalásával kezdődtek az első sikerek, majd a két ősi város Timbuktu és Gao következett, míg végül a tuaregek fellegvára, Kidal felé vették az irányt).

Kérdés, hogy a sivatagból is el lehet-e űzni a szélsőségeseket. Mikor mondhatják azt a francia, illetve a nemzetközi afrikai csapatok, hogy egész Azawadot, még a távoli sóbányászati központot, Taoudennit is ellenőrzik? Nem lehet tudni azt se, hogy más országok támogatásával nem kapnak-e új erőre a szélsőségesek, lesznek-e gerilla akciók? Továbbá azt sem tudjuk, hogy a nemzetközi beavatkozást támogató országok (köztük Magyarország), területén fel kell-e készülni terrorista akciókra? Az valószínű, hogy a tuareg vezetőknek meg kell gondolni, meddig hajlandóak elmenni a függetlenség érdekében, mert ez utóbbi fiaskó sok ártatlan ember életébe és szenvedésébe került.

A gyarmati múlt öröksége, a társadalmi-politikai viszonyok és a természeti környezet változásának bonyolult összhatása vezetett tehát az újabb felkeléshez, de ma sem vagyunk közelebb a megoldáshoz. Talán ezek után a tuareg függetlenségért harcosan kiálló Tinariwen is békésen zenélhet tovább és tisztázza ellentmondásos szerepét a 2012-es függetlenségi harcokkal kapcsolatban...